Penész a kényszer spórolás egyik következménye

Az Ön értékbecslő-je, lakóingatlanok: lakás, családi ház, telek, és zárkerti ingatlanok,
műszaki eszközök, cég kkv vagyonértékelője, igazságügyi szakértő. tel.: +36309141585

Penész a kényszer spórolás egyik következménye

Penész a… Előző cikkeimben is sokat beszélek az energiaárakról, hiszen ez az egyik olyan téma manapság, mely a legtöbbünket foglalkoztatja. Főleg a téli időszakban. Megkezdődött a fűtési szezon, sőt már egy két hónapja intenzíven tapasztalhatjuk ennek szükségességét.  A súlyos költségek viszont majd csak most kerülnek a szemünk elé, ahogy megkapjuk számláinkat.

Sokan megriadnak, sokak pedig sajnos nem is tudják, hogy honnan és miből fizetik majd be az elfogyasztott energia árát. Ebből következik, hogy a jövőben mindent megpróbálunk megtenni annak érdekében, hogy a lehető legkevesebbre redukáljuk a fűtést otthonunkban.

Sajnos ennek egyértelmű következményei lesznek

A mostani tél még talán a korábbi éveknél is párásabb időjárást produkál, és amennyiben ez még azzal is párosul, hogy a minimálisra redukáljuk a fűtést, akkor egyenes következmény lesz a rettegett penész megjelenése az ingatlanban.

A penész nem „csak” csúnya

A penész sajnos – amellett, hogy erős esztétikai hiányossággal bír – veszélyes is az egészségre. Allergiát okoz, illetve számos légzőszervi megbetegedés kiváltója is lehet, mint például az asztma.

Nagyon fontos tehát a penész eltűntese, méghozzá mihamarabb, illetve a kialakulásának megakadályozása, magyarul a megelőzés.

Hogyan tűntessük el, ha már megjelent?

Sokan az ecet hatékonyságában bíznak, de van az alkohollal történő fertőtlenítés is. Mindkettő hatékony lehet a megfelelő koncentrációban és alkalmazási módon. (Erre vonatkozóan tanácsot adni szakértelem hiányában nem áll módomban.)

A kisebb területen megjelenő penész – ha időben észrevettük – viszonylag könnyen eltűntethető a boltokban kapható fertőtlenítő szerekkel. Ezek használatához mindig vegyük figyelembe és maximálisan tartsuk is be a biztonsági előírásokat! (Legyen légzőmaszk, kesztyű és megfelelő védőruházat, hogy elkerüljünk bármilyen sérülést vagy mérgezést.)

Mint a betegségeknél is, a penész elkerülésének is a legjobb módja a prevenció. Hogyan előzzük meg?

Néhány megoldás (dióhéjban)

  • próbáljunk meg – minden helyiségben – állandó és megfelelő hőmérsékletet biztosítani
  • az ideális hőmérséklet legyen húsz fok
  • napi többszöri – GYORS és HATÉKONY (huzat) szellőztetés
  • a fürdőszobában tusolás, fürdés után intenzív szellőztetés és páramentesítés
  • a falak és a bútorok között mindenképp legyen tíz centiméter távolság, hogy a szellőzés ott is lehetséges legyen

Saját egészségünk a számláknál is fontosabb, ezt ne felejtsük el!

Mészáros Ferenc
ingatlan és eszköz szakértő

Tetszett? Hasznos volt? Kérlek, ne feledd el megosztani másokkal, és használd az alábbi közösségi megosztás gombokat!

Szólj hozzá!