Mobilház vagy konténerház?
Mobilház, második rész
Ahogy ígértem, folytatom a mobilházak és konténerházak megismertetését a telepítsük folyamatával, és a számottevő különbségekkel illetve hasonlóságokkal.
Hogyan „húzzuk fel” kontérenházunkat, vagy mobilházunkat?
Természetesen építenünk nem kell, hiszen ez a lényeg a két háztípusnál, hogy készen kapjuk. Mindössze alapokra kell helyeznünk, ami némi előkészítést igényel a telken.
Az előkészítés, ahogy előzőleg írtam, beton alapra helyezésből áll, mindkét ház esetében. Természetesen a telekre szállítás után az első dolog, hogy a közművekre rá kell csatlakoztatni a házat, mely mindkét háztípusnál engedély köteles. Erről tájékozódhat bárki az építésügyi hatóságoknál. A házakban többnyire már alapfelszereltség az elektromos vezetékszerelvény és a víz rendszer belső kialakítása is.
Fontos tudni, hogy a környezettudatosság miatt az egyik legjobb választás a konténerház, hiszen felépíthető száz százalékig természetes nyersanyagokból is.
Amit még tudni érdemes
A szigetelés is megoldható – amennyiben nem alapból ilyen házat vásároltunk – mindkét típus esetében, a mobil-és a konténerháznál is. Purhabbal, hungarocell lemezekkel,vagy épp üveggyapottal, illetve kőzetgyapot felhelyezése is lehetséges. Ez fontos dolog, hiszen ha negatívumokról beszélnék, akkor az valószínűleg a kifejezetten gyors felmelegedés lenne a konténer és/vagy mobilházaknál. Ennek fokozott elkerülésére természetesen a légkondícionáló beszerelése is indokolt a megfelelő szigetelés mellett.
A konténerházak és a mobilházak rendkívül kényelmesek és kellemes kialakításúak, épp úgy csodálatos otthont teremtenek, mint a hagyományos házak. Mind a külső, mind pedig a belső burkolás szabadon választható, a nyílászárók pedig már szinte kivétel nélkül műanyagból készülnek.
Árak
Az újonnan készített mobil – és konténerházak árai messze alul maradnak egy építkezés költségeitől, nem is sorolható egy kategóriába, távolról sem. Pár millió forinttól már hozzájuthatunk. A használt házak természetesen jóval olcsóbbak, noha rendkívüli amortizáció egyik esetben sem tapasztalható.
Pontos árat kérhetünk külön cégektől, melyek mobil, és/vagy konténerházakkal foglalkoznak, és bármilyen kapcsolódó információhoz is hozzájuthatunk, amire szükségünk van.
Láttam már jó pár ilyen házat és bizton állíthatom, hogy nagyon jó megoldás azoknak, akik nem kívánnak építkezni, vagy nem tudnak és nem is szeretnének ötven-százmillió forintot költeni egy saját otthon megvásárlására.
Mészáros Ferenc
ingatlan és eszköz szakértő