Ingatlanpiac helyzete-háború és béke
Ingatlanpiac: Azt gondolom, a háború, legyen bárhol és bármikor, legyen bármiért is, a legborzasztóbb dolgok egyike, mely a világban történhet. Nem tisztem politizálni, meghagyom azoknak, akik nálam sokkal jobban értenek ehhez. Én maradok a kaptafámnál az ingatlanoknál, értékbecslésnél.
Próbálom megjósolni – ha lehet ilyen mondani – mi várható az ingatlanpiac terén, ha a mostani helyzetet befolyásoló tényezőnek tekintjük – márpedig nyilván az.
Annyi egészen biztos, hogy az ingatlanpiac helyzete nagyon bizonytalan jelenleg. A háború kimenetelét vagy a végét még senki sem látja, de már most márciusban is szembetűnő volt az érdeklődés csökkenése a használt lakások piacán hazánkban.
Ahogy fentebb írtam, csak találgatni lehet a háború végét illetően, így nyilván azt sem tudhatjuk, hogy az árak vajon milyen irányba mozdulnak el, de, hogy elmozdulnak az egészen biztos.
Azt nem is kell mondani, hiszen mindenki számára nyilvánvaló, hogy Ukrajna területén jelenleg nem valószínű, hogy vásárolnak és nem is adnak el ingatlanokat, főleg nem a bombázás súlytotta területeken. Az emberek menekülnek, most már azokról a területekről is, melyeket még nem ért el háború. Így az egész országban visszazuhant a kereslet, de sajnos tudjuk, hogy a kínálat is.
Hogyan érinti ez Magyarországot?
Nyilván, ha egy velünk szomszédos országban háború dúl, az bennünket is igen érzékenyen érint és hatása mindenképp érződik.
Mivel a háború gazdasági hatása számottevő és negatív – az ingatlanpiac az elsők között lesz, mely ezt megsínyli.
Azt látom, hogy mindenki „kivár”
Most nem feltétlenül erőlteti az eladást, most nem feltétlenül sürgeti a vásárlást sem senki. Nem tudjuk, mi lesz a kimenetel, nem tudjuk még azt sem, hogy valóban biztonságban vagyunk –e. Amikor saját biztonságunkért – ’neadjIsten’ – magunk és szeretteink életéért aggódunk, legkisebb gondunk is nagyobb egy költözésnél, vagy egy lakás, ház vásárlásnál.
Hasonló helyzetet már megéltünk nemrégiben az életünkben és az ingatlanpiacon is, amikor a covid járvánnyal „küzdöttünk”. Az akkori időszak is tele volt váratlanabbnál váratlanabb helyzetekkel és ott sem tudhattuk a dolgok kimenetelét, ahogy sajnálatos módon ebben a háborús helyzetben sem.
Abban az esetben, ha – és adja Isten, ne így legyen – a harcok hazánkba is átterelődnének, akkor nyilvánvalóan a határközeli ingatlanok nagy veszélybe kerülhetnek. Budapest pedig – fővárosi mivoltát tekintve – szintén nem lenne népszerű ingatlanvásárlás szempontjából.
Írásban gondolkodtam, remélve a legjobbakat!
Mészáros Ferenc
ingatlan és eszköz szakértő