Hol érdemes, mi a lényeg? – első rész
Hol érdemes. A tavalyi év igen sok meglepetést tartogatott a lakáspiacon, ezt egyetlen egy szakértő sem kívánja vitatni. A forgalom bővülése nyilvánvalóvá vált az év végére, egy ingatlanos elemzés szerint.
Ezzel együtt azzal is érdemes most már foglalkozni, hogy vajon melyek azok a jellemzők, melyek azok a várható történések, melyek majd ezt az épp csak elkezdődött 2022-es évet fogják meghatározni?
A szakértői becslések szerint az év végi utolsó hónapban közel nyolc és félmillió ingatlan került eladásra, vagyis – pontosabban ez a szám a vételt és az eladásokat is tartalmazza. Tehát ebben a számban foglaltak a lakások, házak, melyek gazdát cseréltek. Ez valamivel több, mint 20 százalékos többletet jelent az egy évvel korábbi mérésekhez képest. A szakértői vélemények egybehangzanak abban a tekintetben, hogy erre a növekedésre valójában nagy esély is volt, tehát A forgalom bővülése nyilvánvalóvá vált az év végére, egy ingatlanos elemzés szerint.. Abból is adódóan, hogy rengetegen „halogatták” az ingatlan adásvételeket a múlt évben – a nem kis bővítésen átesett állami támogatásoknak köszönhetően.
Ahogy arról értesültem internetes kutakodásaim során, ezek a számok pontosak lehetnek, hiszen – mivel az energetikai tanúsítványok ingatlan tulajdonosváltáskor kötelezőek – ezért ezekből egyszerűen és jól nyomon követhetők az ingatlan „mozgások”.
Bátran állíthatjuk, hogy bármely területen az életben, minden körülmény meghatározó a végkifejlet alakulásában, ez az ingatlan piacon sincsen másként. Számos dolog meghatározza majd az idei évi lakás-és házeladások mennyiségét.
Melyek ezek a folyamatok, melyek elvezetnek majd a – most még csak – jósolható eredményekhez?
Nos, az infláció láthatóan nő, ennek egyenes következménye a megszámlálhatatlan fajtájú hitelek drágulása is, többek között. Ez mindenki számára nyilvánvaló. A kamatok – a jóslatok szerint – a tavalyi négy százalék körüli mértékről idén elérhetik a nyolc százalékot is, már ami az államilag nem támogatott kölcsönöket illeti. Ez havonta akár tízezer forint emelkedést is jelenthet a törlesztő részletekben. Nem kevés, gondolom ezzel mindenki egyetért.
A dráguló hiteleknek köszönhetően – mivel az adásvételi szerződések több, mint a fele nagy részben hitelből teljesül – meg is fékezhetik a lakások, házak iránti keresletet. Ez pedig átíratja az ingatlanpiacot, ha nem is végérvényesen, de időlegesen egészen biztosan. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a jósolható kamatemelkedések miatt sokan sietnek nyélbeütni minél előbb az otthonteremtést.
Folytatom….
Mészáros Ferenc
ingatlan és eszköz szakértő